Nem sál, takaró ...

... lesz.

De, tényleg!

Régi tervem, hogy az ágyunk végébe csináljak egy, amolyan lábmelegítő takarót. Tehát nem lesz egy hatalmas darab (mondjuk a szélessége 180 cm, ami azért nem kevés), csak akkora, hogy az örökké fázós lábamat alá tudjam dugni.

A fonal már megvan ezer éve. És tényleg ezer éve! A feketét bő egy éve vettem meg, no de a fehér ... az az antik ... Az biztos, hogy a '80-as években vettem, de legjobb emlékeim szerint főiskolás koromban, ami '84 és '87 között volt ... Azóta minimum 5-ször költözött velem ide-oda, a régi stafírungos ládámban. No? Herakles a neve, fele gyapjú, fele akril és a Foki Fonalkikészítő Gyár terméke. 

A mennyiségével lehet, hogy bajban leszek, mert eredetileg nagyimintára gondoltam, ami lazább, de vesztemre kipróbáltam ezt a mintát is, és reménytelenül beleszerettem. Vastag, mégis puha ... szellős, mégsem lyukacsos ... Szóval ez lesz ... majd megoldom a fonalhiányt valahogy.

Na de miért sál? ... Csak mert most pont akkora...

A hétvégén koncerten voltunk ... gyalog, úgyhogy az Anyutól örökölt nagy bordó meleg kabátomat vettem fel. Akkora piros pont vagyok benne, mint egy max. pontszámos matekdolgozat. Ehhez nem lehet mindenféle színeket hozzárakni. Megakadt a szemem a kanapén, a készülő takarómon. EZ AZ! Már tekertem is a nyakam köré. Az elvarratlan szálak pont megfeleltek rojtnak. ... Hát így.

Még felvettem egyszer világosban is, hogy lefotózzuk, ... aztán most már nincs megállás, amíg bírom fonallal...


A minta rém egyszerű, de azért lefirkantottam, mert én például abszolút vizuális típus vagyok. Íme: