Nemezeltem!

Na jó, nem én nemezeltem, hanem a mosógép.

A nemezelés nekünk valahogy sohasem jött össze. Amíg Réka kicsi volt, és nagyon tevékeny, kipróbáltunk minden lehető kézműves technikát, de ez, bár mások eredménye nagyon tetszett, nekünk egyszerűen nem sikerült. Szutyakoltuk, totyakoltuk, gyúrtuk, gyömöszöltük, mégsem álltak úgy össze a gyapjúrostok, ahogy szerettük volna, vagy legalábbis minimálisan elvárható lett volna. Úgyhogy feladtuk. Most tehát ígéretesnek tűnt a módszer, hogy mindezt elvégzi helyettünk a mosógép.
Láttam másoknál, izgatott, belecsaptam...
      

Ez is megvolt ... nem lesz kedvenc ...

Müllernél vettem két - pirinyó - gombóc nemezelhető fonalat. Attól nemezelhető, hogy 100% gyapjú, és nincs agyonfonva. Aztán váltott szinekkel nekiálltam ... körbe-körbe ...  

... úgy gondolomformán. No, volt is némi visszabontogatás, hogy a fonalam is pont elég legyen, meg a kosárkának is jók legyenek az arányai. Azt is hozzá kell számolni, hogy a nemezelésnél összemegy ... pontosan "valamennyit". Szóval fogalmam sem volt, hogy mennyit.

És, itt jön a magyarázat arra, hogy miért is nem lesz kedvenc. Szapora kis munka, jópofa eredménnyel. Tele lennék új ötlettel is, készülhetne kis minimálpárna a balatoni kerek székeinkre, szívesen csinálnék mindenféle méretű kosarakat, táskákat stb. stb., de az, hogy egy ilyen - Micimackó szavaival élve - "praktikus kis csupor"-nak csupán a fonalköltsége pár forint híján 2.000,-Ft, az bizony elveszi az alkotás örömét. (Csak halkan jegyzem meg, hogy ráadásul egyik gombócka sem volt 50g, összesen 93 grammot adtak ki.) Tudom én, tudom, hogy minden hobby pénzbe kerül, de ez sok, én személyszerint ezért a kis izéért kb. a felét adnám ki, ha egy vásárban meglátnám, és még szükségem is lenne rá.

Bár Anyu kislányként megtanította az alapokat, igazán aktívan a főiskolai évek alatt álltam neki kötni, horgolni (főként kötni). Egyfolytában csattogtak a kötőtűk, előadásokon a pad alatt kötöttünk, és még jegyzetelni, meg a tanárra nézni is tudtunk közben, szünetben, könyvtárban, buszon, mindenhol. Volt olyan jófej tanárunk, akinek még a gyakorlati óráján is csinálhattuk, csak akkor bukott ki, amikor egyik óráján szép komótosan visszagombolyítottam egy majdnem kész pulóvert. Megállt a mondandójával és szólt nekem, hogy így képtelen a témára koncentrálni, úgyhogy kötni szabad, bontani tilos. :) Szerettük csinálni, de mindenképpen az is motivált (minket csóró diákokat pláne), hogy szuper egyedi cuccaink voltak a bolti ár töredékéért (!) Ettől az érzéstől kell mostmár elszokni valahogy.

Mértem, számoltam, bontottam csak azért, hogy ezt a kis méreg drága fonalamat a lehető legügyesebben kihasználjam, az utolsó centiig, mert azt tudtam, hogy újabb ezreseket nem akarok ebbe a kis vacakba invesztálni ... és ez egyáltalán nem volt szórakoztató.

Ilyen lett meghorgolva: azt tudtam, hogy a befejezést bogyósra csinálom, de a sok bontogatás számolgatás eredménye képpen sem lett a végső színváltás túl mutatós. Mindegy, ígyhagytam, inkább megideologizáltam, hogy a feketének is fel kell kanyarodnia a peremre. A kosárka átmérője így 21 cm lett.



Aztán zutty a mosógépbe, 90 fok, hosszúmosás. (Azért beleraktam egy régi párnahuzatba, hogy ne legyen csupa szösz a mosógépem.)

És itt az eredmény:
   

Tulajdonképpen szépen összenemezelődött, az átmérője 18 cm lett, tehát csak 15%-ot zsugorodott a beígért 30-40%-kal szemben. Ezt most nem bántam, így is olyan picike. Még nedvesen belenyomtam egy pont megfelelő méretű edényt, jól rásimogattam, így szépen, formásan száradt.

Réka meglátta ... beleszeretett ... rögtön elkunyerálta ... én meg boldogan nekiadtam. Még ajánlgattam, hogy horgolok rá virágcsokrot, de nem akarta, hát nem lesz. 

Kész, használja egészséggel!