Pünkösdről ...

... már megint lemaradtam.

No, nem az élmények szintjén, az volt bőven, majd még talán írok is kicsit róla, hanem a blogbejegyzés szempontjából. Bár ez utóbbi szenpontból mindíg és mindenről lemaradok. Pedig még épp csak két hónapos a blogom. Ez javulni, vagy romlani fog?

Szóval akkor legyen azért egy kis Pünkösd! Most az egyszerűség és a téma kedvéért Pünkösdről, mint a virágzás ünnepéről.

Igen, bizony róluk. Az úgy kezdődött, hogy tavaly augusztusban kaptam a névnapomra, egy olyan tesco-gazdaságos orchideát. Még sosem volt ilyenem, örültem neki, de egyben olyan furi is a viszonyom ehhez a virághoz. Régen egyszer Anyu kapott egy szem virágot, kis üvegfiolában, műanyag dobozban. Nagy szám volt, és dög drága.

Most meg minden áruház tele van vele, mindíg, évszaktól függetlenül. Tudom ... ez a nemesítés ... de akkor is...

Amúgy jó kis virág. Sokáig virágzik, és amikor mégis eleget élt már egy-egy virága, akkor egyszerűen csak leugrik a növényről, ereje teljében. Nincs ronda hervadási időszak. Nekem is vagy két hónapig díszített, pedig csak 5-6 virág volt rajta, mint általában. ... Aztán valahogy ottmaradt az ablakban, azzal a két nagy levelével. Nem is tudom miért nem dobtam ki. Nem tűnt úgy, hogy őrületesen jól érzi magát, szép se volt, meg nálam nem is szokott semmi újravirágozni. ... Aztán április közepén, a szülinapom tájékán megindult a csoda ... nem hittem a szememnek ... onnantól minden nap levizitáltam, hogy mi történik ... számoltam a rügyeket, aztán a virágokat. Most meg abban reménykedem, hogy sokáig mutogatja nekem szépségét, ... és, te jó ég, elkezdtem azon töprengeni, hogyan érhetem el, hogy majd egyszer, talán jövőre, újra meglepjen a természet csodájával.

Köszönöm kisvirág! És köszönöm annak is akitől kaptam, mert neki nagyon sokmindent köszönhetek.