Füge

Egyik kedvenc gyümölcsöm a füge. Most, hogy itt olvad szét a számban édes íze, pattognak a kis magok és ragad a szám széle, hajlom rá, hogy inkább azt mondjam, a kedvenc gyümölcsöm. Gyerek koromban a Gellért-hegyen rengeteg fügebokor volt, ha hajlandó volt beérni, boldogan legeltük, aztán valahogy eltűntek ezek a bokrok. Városi lány vagyok, sosem éltem kertes házban, pedig sokszor álmodoztam róla. Olyankor elgondolom, hogy milyen növényeim lennének. A dobogót mindig is az orgona, a cseresznye és a füge foglalta el. Mert a füge valahogy nem bolti termék ... azt a bokorról kell lecsippenteni, érezni az illatát, az állagát... Egy-két mediterrán utazásom örök emléke, amikor találtam egy-egy, vagy éppen rengeteg fügebokrot, és ... hát  ... nekiestem. Nem lopás, mindig meglepődtem, hogy ott ahol sok van, nem eszi senki ... mármint a bokorról, mert a piacokon, útszéleken árulják ... A Balatonnál meg sosincs elérhető magasságban/távolságban érett gyümölcs. Szóval a füge ritka ajándék ízlelőbimbóimnak.

Nos ezért is lepődtem meg azon, ami most történt velem, itt Zuglóban. A kedvesem anyukája egy régimódi, kellemes szellős beépítésű kislakótelepen lakik. Sok az idős néni, bácsi, ők gondozgatják a kapu előtti zöld területet, virágokat ültetnek, locsolnak, rendet tartanak. Nos ott áll a kapubejáró járdája mellett, abszolút közterületen, egy általános iskolával szemben egy szép fügebokor. Már nyár közepe óta figyelem, ahogy jó sok gyümölcs fejlődik rajta, mostanra viszont az egész gyönyörűen beérett. Mit mostanra, már hetek óta rengeteg rajta az érett gyümölcs. Gondoltam neki esek ... ááá, de olyan gondos nénik laknak itt, nem fogom leenni a termésüket, milyen az már ... DE NEM ETTÉK! SENKI!  Már repedt szét a popsijuk, de nem szedte le senki. OK, óvatosan odaléptem, és lecsavarintottam egyet. Egy olyat néztem ki, amelyik a járdán menve szinte a számba esett, nem kellett nyújtózkodni érte,... mégis olyan kellemetlenül éreztem magam, hogy elveszem a másét. A hátamban éreztem, hogy mindjárt rám szól valaki az ablakból, hogy az az övék, hogy képzelem, ... de nem. Pár nap múlva megint mentem arra. Bizisti egy darab füge sem hiányzott, pedig értek nagyon. Szedtem pár szemet, vittem fel anyósomnak. Te ezt megeszed? Meg hát, te is edd Mamuska, ott rohad meg a fán. De hát abban mag van. Van hát, kb. mint az eperben. Hát jó, rakd le... Nem tudom, hogy megette-e.

Úgyhogy a füge érik, én szedem gátlástalanul, eszem két pofára ... Soha nem volt még ilyen jó dolgom!

Csak nem értem az embereket ...

Ja, és közben horgolgatok is. Ez a nyakmelegítő is a "maradék elv"* alapján készült. Ez az enyém lesz, mert persze, hogy a másik Rékáé lesz ... Hiszen a kesztyűket már eleve neki készítettem.

* A maradék elv az, hogy még nyár elején megfogadtam, hogy amíg nem használom fel a felhalmozódott és maradék fonalak nagyrészét, nem fejezem be azokat a félkész holmikat amik használhatóak, vagy hasznosíthatóak, addig nem veszek újabb fonalakat, kivéve, ha befejezéshez hibádzik valami. Szépen haladok is, de azért lehet, hogy egy picit kilengek. :)