Lábtartó

Képtelen vagyok lógó lábbal ülni. Szóval ... úgy normálisan. Így volt ez mindig is. Keresztbe teszem, felhúzom, magam köré tekerem, felrakom az előttem ülő székére, vagy az asztal keresztrúdjára ... 

Iskolában mit össze piszkált emiatt tanár, diák (előttem ülő) ..., később már csak furcsán néztek rám ..., manapság meg már olykor elismerést kapok érte a korombeli fiataloktól, hogy én még mit tudok ... :)

Na jó, azért próbálok disztingválni. Tény viszont, hogy az otthoni kényelem alapvető darabja az én kis lábtartóm. Nem nagy, egyszerű, könnyű, igazán praktikus kis darab ... de már botrányosan néz ki szegénykém!

Ez érthető azért, nagyon öreg már, és tényleg folyamatos használatban van. Kb. 15 éve vettem az IKEÁ-ban. Még árulták, amikor úgy döntöttem kellene venni újat, de mire az elhatározást tett követte volna, addigra pont kivonták (nem először történt ez így), pedig az se tegnap volt már.

A héten volt egy kis kényszerpihenőm, úgyhogy előszedtem a takaróm maradék fonalait, és nekiláttam ...

Ez azért nem volt olyan nagy munka, 15 db granny square... Élveztem is, hogy végre valamit záros határidőn belül készre csinálhatok ...

Úgyhogy: TADAM:

OK ... szép azért nem lett, meg egyelőre sánta is marad (hiányzik az egyik lábvédő tappancs) ... de azért vállalható ... nem kell likvidálni, mint mindig, amikor vendégség jött ... és én úgy szeretem ...

... És, ha pucéran teszem rá a lábam, virágmintát nyom a bőrömre!