2012. április 7.

Félkész holmik gyártásában vagyok a legerősebb

Van rá persze ideológiám.

Egy horgolt takarót, vagy akár egy párnát is, elkészíteni nem 2 perc. Megálmodni, megtervezni, kipróbálni a fonalakat, kikísérletezni a mintákat igazán izgalmas foglalatosság. Lehet válogatni a fonalakat, a tűket, inspirációért bújni az internetet vagy a könyveket, rajzolgatni, szinezgetni. De utána, valljuk be, következik a gályamunka. A most készülő nagyprojektemben például 105 db blokkocskát horgolok egy pamuttakaróhoz.

Mind a két szakasz nagyon szórakoztató: Az első nagyon izgalmas, dolgoztatja az agyat, viszont többnyire helyhez (otthonhoz) kötött.
A második az igazi kikapcsolódás. Lehet TV-zés, beszélgetés közben is csinálni, sőt elő lehet kapni akár egy orvosi rendelőben a várakozás idejére, vagy utazás közben lefoglalni magam vele. Ha túl vagyok pörögve, vagy felidegesítettek, vagy nem tudok elaludni valami miatt, akkor isteni nyugtató.
Namármost az ember hangulata változó. Hol ez, hol az a fajta kikapcsolódás esik jól. Mivel számomra ez a "vacakolás" szinte kizárólag a kikapcsolódást, szórakozást szolgálja, így aztán cseppet sincs lelkiismeretfurdalásom a sok félkész holmi miatt. Mindíg azt csinálom tovább, amihez éppen kedvem, vagy lehetőségem van. És ez így kerek. Majd minden elkészül egyszer.

Azért megjegyzem, hogy van egy harmadik szakasz is: a majdnem kész holmik nagyon ösztönzőek.  ...Ja, és a születésnapok ...

És ez nem az összes ...

3 megjegyzés:

  1. Zsu!

    Nagyon tetszik a blogod!
    ... és nagyon boldog vagyok, hogy néhány szép darabot, magam is birtokolhatok a csodás remekműveidből! :-)

    Vidám, kreatív "vacakolást" kívánok! Sok sikert!
    puszi, Csili

    VálaszTörlés
  2. Jesszus, soha nem gondoltam volna,hogy horgolás ennyire fog nekem valaha tetszeni! De az a felső sor... Fú, azért nagyon odavagyok. Imádom a színét, a színátmenetet, meg úgy általában. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legeslegfelső? Az egy párna lesz Balcsira, maradékokból. Már össze van horgolva, csak hátlap kell még neki, valószínüleg az is maradékokból, de már varrva. Remélem hamar megmutathatom készen is. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...