2012. június 1.

Egy csomó csomó

Majd' 10 éve a lányaink hozták a technikát nyári táborból. Ők jól elvoltak vele egy nyáron át, én pedig a jótündér voltam, aki kibogozza, kijavítja a rontott részeket. Nyár végére náluk lecsengett a lelkesedés, én pedig jól kitanultam a fogásait és a logikáját. Egyszóval, menthetetlenül megfertőződtem. Azon kaptam magam, hogy moncsolgatom, számolgatom az indián utcazenészek portékáit, lopom gyűjtöm a mintákat. Ontottam a karkötőket. Hajtottak az ötleteim és a színek együtthatásának varázsa. Meg, hajtott a gyermekem is aki akkortájt élte "karkötő minden mennyiségben" időszakát. Én is megszoktam, hogy mindíg van a csuklomon egy-két darab, a barátok is ácsingóztak rá.


Amúgy pedig tényleg nagyon jó barátság-ajándék. Egyedi, személyreszóló (mindenkinek megvannak a színei), és tartozik hozzá egy olyan mese is, hogy ajándékba kell kapni, és addig kell hordani, amíg le nem rohad szakad. Akkor aztán tuti, hogy örök lesz a barátság. Namármost azzal is símogathatom a lelkemet, hogy ilyen sokan akartak az örök barátaim lenni, de ezzel az aprósággal mindíg örömet tudtam okozni, ez tény. A praktikuma ennek a foglalatosságnak pedig az, hogy szinte bárhol elő lehet kapni, és csinálni egy kicsit. Az ilyeneket pedig én nagyon szeretem. Bicaj-túra, hosszú utazás, várakozás, TV-zés, vagy nyaralós semmittevés ideje remekül elüthető ezzel, és azt érezheti az ember tevékeny lánya, hogy mégis csinált, alkotott valamit. Mások pedig nézik, csodálkoznak, kedvet kapnak ... úgyhogy sokakat meg is tanítottam rá.

Az elmúlt egy évben eléggé rákattantam a horgolásra. Az is hasonlóan vacakolós, bárhol csinálható vacakolás, így rendesen kipöccintette szabadidőmből a csomózgatást. 2011. január 1-én, vidéki ejtőzésben fejeztem be azt a karkötőmet, amit azóta is hordtam.
 Ezt:


Ilyen lett egy év alatt. Botrányosan ronda:


Így most félrelöktem az összes félkész horgolásomat, és újra nekiláttam a csomóknak.
Kicsit megmutatom, hogy hogyan is készül:

1. Van maga a technika. Az a legjobb, ha megmutatják az embernek (tábor, gyerekzsúr, esős balatoni napok a szomszéd gyerekekkel, társasági utazgatás, pihengetés ... stb.), de persze van ennek is szakirodalma:


A lényeg, hogy egy "pöttyöcske" két nagyon egyszerű csomóból áll. ... Most elgondolkodtam, hogy hogyan lehetne leírni, de ez így nekem nem sikerül. Benne van a könyvben, ha valaki nagyon kéri, kimásolom.

2. Vannak egyszerű minták, de a komplikáltabbakat meg kell tervezni. Ez a mostani karkötőm terve, én így csinálom:


3. Jó szórakozás a szinek kiválasztása, más szín, vagy színsorrend más-más karaktert ad ugyanannak a mintának is. Utána le kell vágni a megfelelő hosszúságú szálakat.


Itt néhány szó a fonalról. Én a minden rövidáru és hobby-boltban kapható "puppets" gyöngyfonalat használom. Rengeteg színben kapható, szép fényes, jó minőségű pamut hímzőfonal. Lehet dupla szállal is dolgozni (kezdőknek ajánlatos is), de az igazán finom szép darabok szimpla szállal készülnek.


4. A következő lépés elég vacakolós, és némi odafigyelést igényel. Ez pedig a fonalak szétválogatása, sorrendbe rakosgatása, és az első sorok elkészítése. Ezt én otthon nyugiban szoktam végezni. Egy ülésre, felállni közben nem lehet, mert akkor tuti a káosz.
Itt a pók:


Elkészülnek az első csomók:


És az első mintaelem:


5. Innentől már megy a dolog az előzőek logikáján. Nincs más dolog, csak csomózni, csomózni, csomózni ... ... ...


... kb. 12 cm hosszan, a két végén a szálakat pár centisre be kell fonni, éééés kéééész:


Kis segítség, vagy jelenesetben némi akrobata mutatvány, felkerül a csuklómra,


és reményeim szerint egy évig ott is marad, hogy aztán mondjuk ilyen vége legyen,  mint ennek a kettőnek, immáron négy éve:

4 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...